01. rész ∆

Vasárnap volt, amikor úgy látta, hogy ideje bevásárolnia. Úgy érezte kínos ilyen élelmiszer-termelés mellett vásárolnia, ezért úgy döntött a széleskörű bevásárlást elhanyagolhatja. Csak ment, az élelmiszerek azon részéhez, ahol a konzervek voltak, és felvett néhányat.

- Jaj, elnézést kérek! Nem figyeltem… - magyarázkodott Louis, a nőnek, akit majdnem elütött a bevásárlókocsival. Majd tovább ment, hogy keresse a megszokott címkén a kedvenc ízét.

- Louis – a fiú megfordult a neve hallatán, majd félig suttogva és nyöszörögve hallotta: - Én… nem tudom…

- Anne? Mit csinálsz te itt? – kiáltott fel Louis -majdnem elejtette a konzervet, amit felkapott a polcról-, meglepetésében.

- Nem tudok mit mondani Louis. Megígértem, hogy nem teszem – a könnyek íveltek a szemében, ahogy odalépett és átölelte a fiút. – Tudod, Ő szeret téged.

- Tudod, hogy hol van – ez nem kérdés volt, hanem állítás.

- Igen – egyszerű és szívszorító válasz.

- Mondd meg nekem! – követelte Louis. Tudnia kellett, hogy hol van Harry, hogy miért hagyta el, mi volt a baj, amiért megérdemelte ezt a fajta fájdalmat.

- Nem tehetem… É-én.. Mennem kell – dadogta a mondatot, majd kicsomagolta a karjaiból Louist és hátrálni kezdett, természetellenes sebességgel.

- Anne, várj! – kiáltotta Lou, és futni kezdett utána. Az idősebb nő a fejét félig odafordította ahol a magányos fiú állt egyedül, a folyosó közepén, törötten, legyőzötten, de legfőképp kétségbeesetten. – Ha írok neki, akkor odaadod neki a leveleket? Nem is kell, hogy visszaírjon… Nekem csak… el kell neki mondanom a dolgokat. Kérlek. Szükségem van erre.

Anne megdermedt egy pillanatra, hiszen megígérte, hogy nem mondja el senkinek… De mi gond lehetett abból, ha néhány ártatlan levelet kézbesít, ha ez segít Louisnak túljutni Harry-n? Nem, nem árthat.

- Rendben – engedett az érzésnek pár pillanatnyi csend után. Louis kifújta a levegőt, és még csak rá sem jött, hogy eddig visszatartotta. – Átadom neki.

- Köszönöm – suttogta Louis, mert nem bízott a hangjában. Sem abban, hogy a hangereje állandó lett volna, és természetes. Boldog volt. Boldogabb, mint ő bármikor is eddig, mióta a göndör hajú fiú elment. A folyamat, hogy visszatérjen minden a normális kerékvágásba; elkezdődött.

„Nem leszek törött örökké, Harry. Majd visszajössz, és a dolgok is visszakerülnek a rendes kerékvágásba. Tudod: a szünet, a stressz, a média és a körülötted lévők élete… de csak akkor, amikor visszajössz. Tudom, hogy megteszed. Szeretsz engem, mint én szeretlek téged és megígérted, hogy nem hagysz el – gondolta Louis magában, majd arra a következtetésre jutott, hogy tényleg gyakrabban kell bevásárolni járjon. Jó dolgok történnek, miközben vásárol, legalábbis eddig úgy tűnik.