05. rész ∆

Niall egy éles hangra ébredt. Egy nyögés kíséretében a szőke legördült Hary ágyáról, és megragadta a telefont. A füléhez emelte, miután megnyomta a hívásfogadás gombot.

- Halló? – motyogta még mindig félálomban.

- Niall, ez Harry – szólt bele, hangja a készüléken keresztül is feszült volt.

- Harry? – ült fel Niall az ágyban, a takarót a lábáig rugdosva. Hirtelen sokkal éberebbnek érezte magát. Miért hívja őt Harry? Miért ilyen korán? Ránézett az órára: 08:57.

- Szeretnél, ha megtennél nekem egy szívességet – kezdte Harry fájdalmasan nyilvánvaló volt, hogy könyörgött.

- Igen, oké. Attól függ, hogy mi az. Nem lendítem fel Lou szexuális életét, mert noha nem vagy itt, tartom magam, hogy csináld te – viccelődött Niall. Ezzel is próbálva fényezni a helyzeten.

- Nem… NEM! Semmi ilyesmi. Haladok, remélhetőleg már hamarosan ott leszek, hogy magam csináljam Hat hónap a leghosszabb idő, azt mondják. Két és fél már letelt.

- Oké, akkor örülök, hogy egyre jobban vagy, Haz. Mit kell tennem érted? – és Niall hangja őszintén boldog volt, a barátja sikerének. Azt kívánta, hogy jöjjön haza a lehető leghamarabb.

- Azt akarom, hogy hozd rendbe a dolgokat Louis-Zayn-Liam között – jelentette ki a göndör hajú fiú.

- Harry, nem hiszem, hogy ezt meg tudom csinálni. Úgy értem, Lou nem fog megbocsátani nekik. Őszintén szólva azt sem értem, hogy rám miért nem mérges… - az ír ennek a ténynek mondjuk kifejezetten örült, így nem volt Louis egyedül. Az érzelmek ugyanis elnyelték volna az idősebb fiút, ha egyedül lett volna.

- Niall, kérlek. Ígérd meg, hogy legalább megpróbálod – Harry hangja törött lett, vereséget szenvedett. Niall nem akarta ezt, így beleegyezett.

- Nem ígérhetek semmit, Haz – kezdte, és elég kényelmetlenül érezte magát az ígéretek miatt, mióta Harry felhívta őket, hogy hol is van. – De megpróbálom.

- Köszönöm – sóhajtott fel a Cheshire fiú, nyilvánvalóan megkönnyebbült.

- Lesz –e még valami, hercegnő? – viccelődött ismét a szőke, nem akart annyira leragadni az előbbi témánál.

- Jaj, tényleg – derült fel Haz hangja is jelentősen, és úgy folytatta a beszélgetést, mintha a korábbi vita meg sem történt volna – Jogom van látogatókat beengedni néhány napon belül. Eljönnél hozzám hétfőn? Azaz, ha szabad vagy… - hallgatott el a fiatalabb fiú.

- Harry, nem is tudom… Szeretnék, de mi a helyzet Lou-val? – Niall azt gondolta, hogy Harry megkéri Louist, hogy az első látogató legyen; nem őt.

- Niall, tudod, hogy nem tudhatja meg, hogy hol vagyok. Muszáj. Jobban kell legyek először, utána pedig majd én megyek. Tehetünk úgy, hogy ez meg sem történt és biztos lehetsz benne, hogy meg tudom tartani az ígéretemet. Majd boldogan élünk örökké, kiadjuk a második albumunkat, és persze ő dobja Eleanort és mi – az ír félbeszakította Harryt, mielőtt a mondat a végéhez ért volna.

- Te tényleg ennyire naiv vagy, Harry? – kérdezte Niall, brutálisan őszintén és keményen, noha nem így tervezte. – Miből gondolod, hogy Lou csak úgy meg fog erről feledkezni? Elhagytad! Miután megígérted neki, hogy minden rendben lesz és soha nem fogod elhagyni őt. Ígéretet tettél és megszegted azt Harry. Megtörted a Louis-nak tett ígéreted. Megtörted ŐT. Két és fél hónapja, azt mondtad, igaz? Louis álomba sírja magát két és fél hónapja. Soha nem tudok három óránál többet aludni éjszakánként. Sétál, mint egy zombi. A szeme alatt sötét táskák vannak. Nem tud létezni, Harry. Nem nélküled! Azt gondolod, hogy miután ezt teszed, az anyja nem fogja elismerni, mint a saját fiát, ezért majd vissza fog téged fogadni a kegyeibe, a szerető karjaiba? Hogy dobja a barátnőjét egy fiúért, aki megtörte minden ígéretét, amit valaha is tett, és elhagyta őt minden figyelmeztetés vagy indok nélkül? Harry, tudom, hogy te vagy a legfiatalabb. De komolyan?! Azt hitted, hogy csak elmész 6 hónapra anélkül, hogy bárkinek fájdalmat okoznál? – Niall utálta ezt mondani, de mindez igaz volt. Minden egyes szó. Harry úgy viselkedett, mint egy gyerek, amikor úgy kellett volna, mint egy felnőtt. Emberek érzései voltak a közszereplők, ez valóban egy élet-halál helyzet volt bizonyos szempontokból.

- Niall… - suttogta Harry. Úgy hangzott, mintha meg akarna fulladni a visszafojtott zokogástól.

- Ne Niall-özz itt nekem, Harry Styles! Tudtad, mit csinálsz, mi fog történni, amikor elmentél. Megértem, hogy miért tetted. Muszáj volt, és neked is erre volt szükséged. De te nem beszéltél velünk mielőtt elmentél, pedig mi megpróbáltunk volna segíteni. Ez egy fájdalommentes és egyszerű folyamat lett volna. De nem, neked el kellett menned minden magyarázat nélkül – a szavak csak úgy ömlöttek ki a szájából, és most nem volt senki, aki megállíthatná, hogy kimondja, amit gondolt. Ő kiabált a telefonba, olyan hangosan, hogy nem is hallotta az ajtó nyílását, vagy a zár kattanását.