06. rész ∆

- Le fogsz nyugodni, baszd meg?! És ne legyél olyan hangos, meg vagyok lepve, hogy Louis nem ébredt még fel – mondta Zayn, belépve Harry elhagyatott szobájába. Niall felé indult, aki csak bokszerben ült az ágyon.

- Zayn! Hogy a fenébe jutottál be ide? – kiáltotta Niall meglepetésében. Sikeresen tudta tartani a telefont, és még a paplant is felrántani magára.

- Niall, minden rendben? Mi történt? – kérdezte Harry kétségbeesetten a mobil eszköz túl oldalán.

- Ne most, Haz. Minden rendben. Csak Zayn. Folytatni fogjuk ezt a vitát később, de most mennem kell. Van egy olyan érzésem, hogy a figyelmemre máshol is szükség van. Örülök, hogy jobban érzed magad. Mennem kell – nyomta meg a szőke a ’Hívás vége’ gombot, és letette a telefont az éjjeliszekrényre.

- Mit csinálsz itt? – kérdezte a teljesen zavaros Niall.

- Beszélnem kell veled – válaszolt Zayn nyugodtan. Nem hagyta, hogy bármi megzavarja. Például Niall fésületlen megjelenése.

- Nem tudtál volna szólni? Miért nem vártad meg, míg felöltözök, vagy legalább, míg nem eszek?! – akadékoskodott. De Zayn figyelmen kívül hagyta a fiatalabb tiltakozását, és leült Niall mellé, majd a mellkasára húzta.

- Sajnálom. Sokat gondolkodtam az elmúlt napokban arról, amik velünk történtek mostanság… Ráébredtem, hogy milyen szerencsés is vagyok, hogy te és a fiúk az életemben vagytok. Úgy értem, nézd meg Louist. Harry csak felkelt, és lelépett: minden magyarázat nélkül. Nehéz nekem, hogy csak nézzem ezt az egészet, mégha nem is mutatom ki mindig, amit érzek… Ez csak rosszabb, ha valaki olyan közel van hozzám, mint Harry volt Louis-hoz, és ahogy Lou volt hozzám… - mondta Zayn, majd karjait még szorosabban fonta Niall köré, és elengedett egy mély, s elégedett sóhajt.

- Én is úgy viselkedtem, mint egy köcsög az utóbbi időben… - engedett Niall. Nem tudott sokáig haragudni a barátaira. Főleg ha tudja, hogy örökké azok maradnak. Itt volt az ideje, hogy összejöjjenek a dolgok, amik Harry eltűnésével, még nem estek teljesen szét. – Bocsáss meg és felejts? – ajánlotta.

- Nem – felelte Zayn halkan.

- Mi van? – kérdezte Niall, zavarban volt.

- Bocsáss meg, de nem szabad elfelejtened. Ez legyen egy tanulási tapasztalat. Jobb lesz így.

****

Louis aznap reggel 9:30-kor ébredt fel. Egyébként hét óra körül aludt el. Gyűlölte az éjszakákat, mert volta idők, amikor eszébe jutott, hogy Harry már nem volt vele. Ilyenkor mindig csak feküdt az ágyban, és órákon át sírt, átölelve a párnáját, amelyet olyan gyakran megosztottak. Miért is kellett elmennie?!

Egyre inkább bosszantotta, az állandó zaj, amelyet a gyomra adott ki. A doncasteri fiú rájött, hogy talán tényleg jó ötlet, hogy menjen és egyen valamit. Ahogy sétált, hirtelen elfojtott hangokat hallott Harry szobájából. Az egyik nyilvánvalóan Niall-hoz tartozott, de a másikat nem tudta beazonosítani. Kíváncsisága egyre inkább felülkerekedett, és Lou a fülét az ajtóra nyomta, hogy kihallgassa a másik két hang párbeszédét.

- Mit akart, amikor hívott? – kérdezte a titokzatos hang, amit így már Lou is felismert, hogy Zayn.

- Azt akarta, hogy menjek és látogassam meg hétfőn. Illetve, hogy hozzam rendbe a dolgokat közötted, Liam és Lou között – válaszolt Niall. Louis elgondolkodott azon, vajon ki hívta…

- Biztos, hogy ez olyan jó ötlet? Úgy értem, ki marad Louis-val? Nem maradhat egyedül most, ráadásul nem beszél sem Liam-mel, sem velem jelenleg – kérdezősködött Zayn. Louis-t meglepte, hogy a személy ilyet kért. Lou épp olyan zavaros volt ebben, mint abban, hogy Zayn mit keres Harry szobájában… és miért nem dobta ki őt Niall?! Elvégre haragudtak egymásra, nem? Vagy talán már megtették, kibékültek?

- Tudom, hogy ez egy borzasztó dolog. Nem akarok Louis háta mögött ilyet tenni… de valakinek ott kell lennie. Elmondtam neki is, hogy mit gondolok a döntéséről. Azt, hogyha azt várta, hogy Louis vissza fogja őt fogadni a szerető karjaiba, naiv volt – közölte Niall, ideges hangot kiadva. Az idősebb fiúnak egyre inkább leesett, hogy Harry hívta. HÍVTA. Már nagyon hiányolta az esélyt, hogy hallja a göndör hajú fiú édes hangját.

- Haz… – suttogta törötten, amint lecsúszott a falmentén a földre. A könnyek se’perc alatt folytak végig az arcán.

A másik oldalon Zayn felugrott, a hangra, amit Louis tett azzal, hogy leült.

- Mi volt ez? – kérdezte Niall, kiugorva Zayn öléből, egyaránt az ágyból. Belelépett az első padlón lévő farmerbe, és egy meleg pulóverbe, amit szintén a padlón talált.

- Nem tudom, lehet, hogy Lou felkelt? Ha igen, akkor jobb lesz bocsánatot kérnem tőle – követte a Bradford fiú, Niallt. A fekete kinyitotta neki az ajtót, majd: - Csak ön után! – szólt udvariasan.

- Köszönöm, Zayn – mosolygott rá Niall. Kilépve a szobából, már tisztán halloták ezt a szörnyű, szörnyű hangot. A hangot, amely megöli az álmokat, eltöri az összes reményt, és véget vet az életnek. Leguggolt a forrás mellé, és az idősebb fiút a karjába húzta. Rázta a remegő testét ide-oda megnyugtatóan, de a szörnyű-szörnyű hang folytatta: Ahogy Louis Tomlinson ismét sírt.