08. rész ∆

Liam úgy mozgott a fehérre meszelt folyosón, mint egy szellem. Sokan nem kímélték őt a pillantásoktól, amit igyekezett figyelmen kívül hagyni, és a feladatára koncentrálni.

Beszélt a nővel a recepción. Félelmetes volt. Igazából csak akkor vette igazán észre, hogy ez valóban megtörténik. A nő alapvető utasításokat adott neki, és egy elég bonyolult módon navigálta el a hírességet Harry szobájába. Amikor rájött, hogy ezzel így semmire sem megy, akkor megmondta a fiú szobaszámát.

- Csak menjen be a szobájába, odafent. Én szólok mindenkinek, hogy itt van, és ne zavarja meg magukat a beszélgetés közben – mondta, mielőtt rámutatott a lépcsőre, amelyik a szobához vezet. – Köztünk szólva, örülök, hogy valaki meglátogatja. Ő olyan magányos és elveszett volt, amióta itt van.

Amikor Liam elérte a 165-ös szobát, tétovázott. Nem volt nyoma, hogy mit kellene mondjon, majd ha belép. Megragadta a borítékokat, amiket a kezében tartott, és megkeményítette az idegeit. Bekopogott.

*****

Harry felnézett a könyvéből, meglepte a hang, hogy valaki kopogtat az ajtaján. Niall nem mondta végül, hogy jön –e vagy sem, és rajta kívül senkinek nem mondta az újonnan szerzett kiváltságát, csak az anyjának. Első gondolatra, hatalmas lelkesedéssel nézett az ajtó felé, olyannal, amit szinte évek óta nem érzett.

- Niall! – kiáltotta Harry izgatottan, amikor kinyitotta az ajtót, de ami, vagy inkább aki, ott volt mögötte, nem az volt, akit ő várt.

- Liam? – kérdezte meglepetten.

- Igen, bocs haver. Én vagyok, aki jött nem Niall. Ő maradt Zaynnel, ügyelnek Louis-ra… Felajánlotta, hogy én jöjjek helyette – biccentett szomorúan Liam.

- Nem, nem, nem, nem! Semmi baj. Sajnálom… biztosan nagyon durván hangzott. Gyere, foglalj helyet! Örülök, hogy legalább egyikőtök eljött! – mosolygott. Harry csupán boldog volt, hogy ott volt vele valaki. Persze, ő szerette volna, hogy Niall jöjjön, mert nem volt abban a hangulatban, hogy végig hallgasson egy Liam féle Daddy Direction előadást, de mivel az egyikőjük ott volt, határozottan boldoggá tette Harryt.

- Hálám üldözni fog, Haz! – mondta Liam, mielőtt helyet foglalt az egyik plüss széken a szobában. – Ezek neked jöttek egyébként – adta át a leveleket és elmosolyodott.

- És? Mi van veled mostanában? Milyen az ittlét? Láttam egy csomó lányt aki úgy nézett ki, mint a típusod…

*****

Három órával később, a látogatási idő véget ért, és Harrynek el kellett búcsúznia Liamtől.

Megígérték egymásnak, hogy tartani fogják a kapcsolatot, és megfogadta, hogy Liam elküldi Niallt és Zaynt is, hogy látogassák meg, amint idejük engedi.

Harry amint egyedül maradt, leült az ágyára, és felkapta az éjjeliszekrényén maradt leveleket. Kinyitotta az elsőt.

Harry,

Muszáj beszélned Louisval. Hívd be a látogatási időre, válaszolj az egyik levelére, vagy valamit! Bármit. Ő csak annyira törött, és én nem tudom, hogy tudja Niall elviselni, hogy nem tud semmit tenni, hogy segítsen rajta.

Niall és én mindent megpróbáltunk Louval, de a makacs lakótársad még mindig nem hajlandó beszélni Liammel… Azt hiszem, azért, mert Liam szavai sokkal keményebbek voltak, mint az szükséges. Liam kész volt lemondani a One Direction-ről. Ez igaz. Nem tudom mi lesz, de ha valaha visszajössz, mert még mindig nem tudom, miért mentél el. Tudjuk, hogy hol vagy, de nem tehetünk semmit, hogy vissza gyere, mert első helyen nem tudjuk miért vagy ott.

Tisztítsd ki a fejed, légy jobban, és tedd rendbe ezt a felfordulást!

Zayn

Harry nem tudott segíteni, egyet kellett értsen Zayn-nel. Szükség volt a dolgok megváltoztatására, szüksége volt, hogy újra jobban legyen. S nem utolsó sorban szüksége volt Louis-ra. Óvatosan a Cheshire fiú felkapta a második levelet, amelyen a nevét látta, az ismerős, rendetlen firkálással.

Kedves Haz,

Utállak. Utálom, hogy elmentél. Utálom, hogy felhívod Niallt, Liamet és Zaynt, de engem nem. Utálom, hogy soha nem válaszolsz a leveleimre. Utálom, hogy a nevetésed egész idő alatt visszhangzik a fejemben. Utálom, hogy kezdem elfelejteni hogyan, nézel ki. Utálom, hogy nem tudom az ujjaimat a visszataszító fürtjeidbe futtatni bármikor, amikor csak kedvem van hozzá. Utálom, hogy ez széttép belül, és nem tudom megállítani. Utálom, hogy nem tudok aludni, mert rád gondolok. Utálom, hogy az ágynemű illata kevésbé olyan, mint Te, minden este, amikor lefekszem. Utálom, hogy nem tudlak gyűlölni, mert igazából kibaszottul szeretlek.

Harry, azt akarom, hogy gyere haza. Nem tudom ezt tovább csinálni. Niall és Zayn próbálkoznak, de megfulladok a hiányodban. Nem akarok így élni örökké. Szenvedek az álmatlanságtól, a magánytól és a stressztől. A tömeg, mindenki kezd érdeklődni felőled, és én ezt nem bírom tovább. Folyamatosan boldognak kéne lennem, hiperaktívnak, de olyan nagy nyomás van a vállaimon, hogy néha nehéznek érzem felvenni a maszkot. Ez sokkal nehezebb, mióta nem vagy itt, mert úgy érzem, haldoklom legbelül. Te nem értheted, hogy milyen nehéz is ezt elrejteni, Haz.

Szeretlek. Jobban szeretlek, mint azt valaha is gondolnád. Nem érdekel, ha te nem szeretsz már engem úgy, mint azt régen mondtad, vagy ha már egyáltalán nem szeretsz engem. Csak azt akarom, hogy itthon legyél.

Gyere vissza hozzám, mert képtelen vagyok egy életre, nélküled.

Szeretlek,

Lou

PS. Sajnálom, ha a festék egy kicsit maszatos. Belefáradtam, hogy megpróbáljam visszatartani a könnyeimet.

Harry ledobta a levelet a földre, fejét a kezébe temette. Durva, megtört zokogás szökött ki az ajkai közül, ahogy eszébe jutott a csodálatos fiú, akit hátrahagyott. Aki most törött és tehetetlen. Azt akarta, hogy kiléphessen az ajtón, és futhasson egyenesen a közös lakásukba, és a karjaiban tarthassa Louist. Édes kis semmiségeket akart a fülébe súgni, és közben biztos akart lenni abban, hogy sosem szegi meg az ígéretét: SOHA. 

De nem tudta ezt tenni, mert megragadt a fehérre meszelt falú szobában még legalább két hónapig…

… mert már megszegte az ígéretét.