11. rész ∆

Beletelt Harry-nek egy hétbe, míg gyűjtött annyi önbizalmat, hogy megtegye. Nem akarta, hogy úgy menjen haza, hogy Louis elutasítja őt, mert ez meghiúsítaná a terveit, céljait veszni hagyni. Egy mély sóhaj, a göndör hajú fiú megírta a címet a borítékra, majd átadta Janice-nek.

- Vajon el tudod ezt küldeni nekem? – kérdezte a lányt semleges hangon.

- Hogyne, Harry –vette el tőle a levelet. Vörös körmei karcolták a finom bőrt a kezén. – Soha nem küldtél emailt, most pedig, csak egy hét maradt… Biztos, hogy nagyon fontos!

Janice tűnődött rajta, hogy mi lehet a dolog, mert a boríték nagyon vastag volt, akár egy halom olvasatlan levél.

- Ez nagyon fontos – mondta Harry halkan, mielőtt megfordult, majd elindult vissza a szobájába.

××××× 

Zayn, Liam, Niall és Louis a nappaliban ültek, a Stylinson lakás különböző pontjain. Akkor este, összejöttek egy komplett fiú-bulira. Video-játékok, horror filmek, rengeteg cukor, az ünneplés fő részei közé tartoztak.  Ünnepelték, hogy Louis felhagyott a lázadással.

Liam, a Daddy Direction az órájára nézett.

- A postának mindjárt itt kell, legyen, srácok. Lemegyek érte – lépett ki a lakásból. A másik három fiú maradt csak a lakásban, halk csevegésbe kezdve.

Amikor Liam visszatért öt perccel később, a karja teljesen tele volt a levelekkel.

- Postaaa! – kiáltotta Niall izgatottan, a nassolnivalót a padlóra szórva, közvetlenül az idősebb fiú alá, de ő csak a legjobb kiskutya szemeit vette elő. – Megkaphatom a leveleimet, LiLi?

- Persze, mindenki megkapja – mosolyodott el a wolverhamptoni fiú. – Lássuk… Én, Niall, Niall, én, Zayn, Louis, Zayn, Zayn, Zayn, Niall, én, én és a többi pedig szemét – adta át a halmoknak megfelelő személynek a leveleket, majd leült Louis mellé a kanapéra, csak nézte őt, ahogy esetlenül lógatta a fejét lefelé. A hátát a bútordarabnak vetve.

- Lou, posta – hívta Niall, amikor észrevette a legidősebb fiút. Liam gyomra görcsbe ugrott. Meglepetten, Louis összerezzent, fejjel lefelé bukdácsolt le a kanapéról, a levelek pedig minden felé repültek Liam kezéből.

- Niall! – kiáltott rá Zayn, gyilkos pillantásokkal jutalmazta az írt.

- Sajnálom… - motyogta, duzzogva.

Liam Louis-ra nézett, hogy megbizonyosodjon arról, túlélte az esést. Mert csak a padlón ült, a levéllel a kezében. – Mi az kérdezte a világosabb barna, lemászva a kanapéról, egyenesen Louis mellé a földre, és óvatosan átölelte a sovány kis vállát.

- Levél – Lou hangja alig volt több suttogásnál. – Harry-től.

×××××

Lou,

Sajnálom, hogy eddig tartott, hogy végre visszaírjak. Nem voltam elég erős ahhoz, hogy végig csináljam, de most azt hiszem, már az vagyok.

Sajnálom, hogy megtörtem minden ígéretemet, soha nem akartam, hogy ez történjen. Jobban leszek. Egy hét múlva megyek vissza. Jövő hétfőn már otthon leszek. Veled.

Tudd meg, Louis. Nem azért mentem el, mert tettél vagy mondtál valamit, esetleg bármi más, ami a te hibád lett volna. Okom volt rá, igen. De ez teljesen személyes, és semmi képpen nem a Te hibád. Ez az enyém. Nem voltam elég erős, és azt hittem, megtörtem az ígéretem. Ekkor volt, hogy rájöttem, mindent helyre kell, hozzak.

Olyan keményen próbálkoztam, hogy hazajussak. Azt mondták, hogy bárhová megyek is, ez 6-8 hónap lesz a számomra, jobbik esetben. De ez csak négy, és már indulhatok is. Érted tettem, Louis. Te vagy a példaképem.

Nem tudom, miért szeretsz, Lou. Már megsemmisítettelek, nem egyszer. Teljesen és totálisan szétszaggattalak. Megtörtem a szíved a mellkasodban, majd a földre dobtam. De azt tudom, hogy én miért szeretlek. Ezt is azért teszem, mert nagyon szeretlek.

Szeretlek. Szeretem, hogy mikor mosolyogsz, olyan fényesen világít a szemed, mint a Nap. Szeretem a hülye vicceidet, és hogy mindenki nevet rajta, de nem azért mert vicces, hanem mert annyira szar. Imádom, hogy obszcén mennyiségű időt töltesz a hajaddal, és panaszkodsz, mert ez kevesebb, mint 5 másodpercet elvesz abból, hogy az enyém lehess. Szeretem az értelmetlen stílusod, ahogyan piros farmert viselsz egy sötétkék-fehér csíkos felsővel, hozzá harisnyatartót, és még ez is elképesztően jól áll neked. Imádom, hogy mennyi energia van benned, már hajnal háromkor, és ahogyan azt állítod, hogy bírod az italt, holott az igazság az, hogy egyáltalán nem.

Már annyira hiányzol, Louis. Minden betű, amit nekem írtál könnyekig juttattak, és azt kívántam, bár ott lehetnék, hogy a karjaimban tartsalak, és megcsókolhassak minden sebet, amit rajtad ejtettem. Nem akartam, hogy ez történjen. Minél erősebben jövök vissza, és ez erősít majd minket.

Szeretlek, Louis. Ne felejtsd ezt el, soha.

Harry