14. rész ∆

Louis kétségbeesetten járkált a lakásában, megpróbált biztossá válni a lakás tisztaságában, de mielőtt bármi is történhetett volna, felkapta a szükséges cuccait (cipő, kulcs, pénztárca iratok), dolgok, amelyek többségét mélyen a nadrágja zsebébe rejtette. Niall és Liam vidáman figyelték őt.

- Viszlát, srácok! Elmentem! – kiabálta a barna, miközben kirohant az ajtón.

- Bye, Lou! – kiáltott neki vissza Niall, egy színpadias integetés kíséretében, majd bezárta az ajtót.

- Mit gondolsz, hová ment ilyen sietősen? Hiszen ma van a nap, hogy Harry visszajön… Azt hittem, kissé visszafogottabb lesz… jobb szó híján. Mondjuk, a hangulata drasztikusan sokat javult… - kérdezte Liam a szőkét, majd átölelte a fiatalabb fiú derekát, és a kanapéhoz vezette, hogy leüljön.

- Nem tudom… Lehet, hogy Eleanor-hoz ment? Egy ideje nem volt nála – mondta Niall, fejét Liam nyakába dörgölve, akár egy kiscica.

- Ni, merre jársz? Ők ketten már akkor szakítottak, amikor Harry eltűnt. El nem tud vele ilyen állapotban együtt lenni… ez volt a helyes dolgos, noha elég brutális volt tőle, hogy kidobta Lou-t, mikor a legnagyobb szüksége lett volna rá – mosolygott a wolverhamptoni fiú szomorkásan Niall naivitásán, majd megcsókolta az orra hegyét, csendesen.

- Miért nem mondta el ezt nekem, Lou? Zayn tudja ezt? – kérdezősködött kíváncsian a fiatalabb fiú, végig kérdésekkel bombázva Liam-et, amelyekre ő maga nem tudta a választ.

- Nem tudom, Niall. Talán csak nem volt készen rá? Lehet, hogy csak el volt foglalva azzal, hogy a szerelmi élete eltűnik a levegőben… - gondolkodott hangosan.

- Oh… várjunk! Mi?! Az előbb te tényleg Harryt nevezted Louis szerelmi életének?! – kapott a szón Niall.

- Igen… Úgy értem, nem láttad, hogyan néztek egymásra? Olyan módon vonzzák egymást, mint csak a tükör mutat ilyen mását egy dolognak. Amilyen idegesek, ha nem voltak együtt. Láttad, hogy milyen volt Lou, amikor Harry elment, nem?! Ez a fajta szerelem csak ott van. Ő annyira megfosztott, összetört volt… Semmi más nem képes ekkora fajta fájdalmat okozni, csak a szerelem – mondta Liam, kétségbeesetten lepillantva a szőke fiúra, a karjában. Liam bármit megadott volna, hogy képes legyen ezt éreztetni Niallel, azt mondani neki, hogy ő tényleg többet érez a barátságnál.

- Azt hiszem… azt hiszem, egy kicsit el voltam foglalva magammal az utóbbi időben – suttogta az ír, majd lassan megpuszilta Liam vállától a teret, az állkapcsáig, egészen, míg már csak centiméterekre volt a duzzadt vörös ajkaktól.

- Niall… - suttogta az idősebbik fiú, de nem merte a teljes hangerejét használni. – Mit..? – kezdte volna, de a hang elakadt a torkán, amikor a fiatalabb fiú ajkai a sajátjához tapadtak.

A csók nem volt fűtött, vagy szenvedélyes, de puha volt, mint a toll, és ragyogó, mint a Nap. Ez volt, ami tökéletes egyensúlyba hozott mindent. Nem érdekelte őket, hogy ez rossz, vagy jó. Egyszerűen csak illettek. Egymáshoz. Ahogy az ajkaik összeforrtak, Niall vékony testének kerete, tökéletesen illeszkedett Liam erős karjaiba. Minden jóvá vált a világon. Egészen addig, míg Zayn véletlenül be nem sétált a Stylinson lakás ajtaján.

- Hé, srácok? Ki fogja felvenni Harryt? Úgy értem, Ő ma jöhet ha… - Zayn elakadt a mondat közepén, ahogy észrevette, hogy Niall közre van fogva Liam ölében egy nagyon helytelen módon, arca pedig kipirult volt, és az ajkai puffadtak. 

- Uh… Van valami, amit el szeretnétek mondani? – kérdezte kissé bizonytalanul.

_____________________________________________

- Hazza! Biztos meg van mindened? – kiáltott be Lou a szobába, keze telis tele volt a fiatalabb fiú táskáival. – Otthon kell lennünk, mielőtt a fiúk aggódni kezdenek, hogy hová lettem!

- Jövök! Csak hadd ellenőrizzem még egyszer a szobát, aztán mehetünk aláírni a papírokat – mondta, egy szeretett teljes ragyogó mosollyal adományozta meg barátját, cserébe. Gyorsan nézte át a szobát, Lou kedvéért, majd felkapta a táskái másik felét és elhagyta a szobát.

Furcsa volt a séta, a ragyogóan fehér folyósón, mind a két fiúnak. Harry tudta, hogy soha többé nem fogja látni őket, sem pedig az embereket, akikkel futólag már találkozott. Louis nem mert ilyen messze letérni az útról, jobbnak látta a boldog gondolatokat előhívni az elméjében, ami megmutatta, hogy milyen boldog, hogy Harry-vel lehet, nem pedig elmerengeni azon, mit hozhat nekik a jövő.

Harry könnyes búcsút vett Janicetől a recepción, majd aláírta a nyilatkozatot, ami kimondta, hogy távozhat; végelesen.

- Készen állsz, Hazza? – kérdezte Louis a Cheshire fiútól, amikor elérték a kocsiját.

Megragadta a csomagtartót, felnyitotta, majd elvette Harry csomagjait, és a csomagtartóba tette azokkal együtt, amiket eddig ő hordozott.

Harry vetett egy utolsó pillantást a North Memorial DAR Központra és elmosolyodott. Viszlát – gondolta. Emlékek kavarogtak a fejében az időről, amit ő bent töltött. – Remélem, soha nem jövök vissza, de jó móka volt, míg tartott.

- Haz? – kérdezte Lou újra, a hangja kicsit feszültebb lett ebben az időben, és meg is érintette Harry karját.

- Igen, jól vagyok – beletelt egy pillanatba, még vetett egy pillantást a helyre, amelyet mától kezdve Ő tisztel.

- Készen állsz? – kérdőjelezte meg őt a doncasteri fiú, ahogy kinyitotta neki az anyósülés ajtaját.

- Igen. Kész vagyok hazamenni. Menjünk, nézzük meg a srácokat! – Louis bámult még rá néhány pillanatig, teljesen megdöbbentette a fiú szépséges mosolya.

- Rendben – válaszolta, majd a slusszkulcs fordult, és Louis kihajtott a parkolóból.